MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Duna Katalin igazgató, Lóczy Lajos Gimnázium

Találatok száma: 43

 

2017.05.06   Ballagás a Lóczy gimnáziumban

84 diák búcsúzott el a hétvégén a Lóczy gimnáziumtól, azoktól a pedagógusoktól, akik éveken át tanították őket. A ballagásnak szimbolikus jelentése is van, hiszen a végzősök nemcsak az iskolájuktól, hanem eddigi életüktől is búcsút vesznek, egy korszak lezárul, amely után új élet vár rájuk. A ballagás egyben a gyermekkor végét és a felnőtté válás kezdetét is jelképezi, erről beszéltek stábunknak a végzős diákok szombaton.

 

2016.11.07   Nyílt nap a Lóczyban

A balatonfüredi Lóczy gimnázium hagyományos nyílt napja két új foglalkozással bővült az idei tanévben. Külön érdekessége, hogy ezeket lóczy-s diákok tartották. A gimnázium webmesterével, Fábián Patrikkal notebookot javíthattak a leendő kilencedikesek, míg Kerekes András a földönkívüliekről szóló kutatásokról tartott eladást az érdeklődő nyolcadikosoknak. Emellett a hagyományos programokkal várták a diákok, akik most fontos döntés előtt állnak, középiskolát kell választaniuk. A Lóczyba való bejutás feltételei nem könnyűek, de akit felvesznek, az egy barátságos, családias iskola tanulója lehet, mondta Duna Katalin igazgatónő.

 

2016.09.13   Tanévkezdő középiskolák

Nincsenek jelentős változások az új tanévben a tavalyihoz képest a balatonfüredi középiskolákban. Az állami fenntartású Lóczy gimnázium, ahogy az igazgatónő fogalmazott, több szempontból is a maximumon van, 430 diák jár ide, és szinte százszázalékos a továbbtanulás. Az iskola épületét kell minél előbb bővíteni, legalább hét tanterem kellene, hogy mindannyian elférjenek a főépületben. A bencés Szent Benedek iskola épületei közül a tornacsarnok és a kollégiumok megújultak, a 300 fős iskola idén új osztályt, sportgimnáziumi osztályt indított.

 

2015.12.03   Szalagtűzés a Lóczyban

A szalagavatók története nagy múltra tekint vissza, csakúgy, mint sok másik diákélettel kapcsolatos hagyomány, ez is a selmecbányai akadémiától ered. A végzős diákok számára a középiskolai évek egyik legmeghatározóbb pontja a szalagtűző ünnepség és szalagavató bál. Pénteken este a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ adott otthont a helyi Lóczy gimnázium szalagavató ünnepségének, ahol 82 diákra tűzték fel a kék színű szalagot.

 

2015.11.16   Nyílt nap a Lóczyban

Háromszáz széket készítettek ki a szervezők a Lóczy gimnázium nyílt napjára, de ez is kevésnek bizonyult, annyian érdeklődtek az intézmény által kínált lehetőségek iránt. A regisztrált nyolcadikosok több bemutatófoglalkozáson vehettek részt, megismerkedhettek a nyelvi és a természettudományos laborral is.

 

2015.09.01   Tanévkezdés a füredi középiskolákban

Népszerű a Lóczy gimnázium, idén is sokan kezdhették meg tanulmányaikat, az intézményben indult három tematikus osztály valamelyikében. A Szent Benedek iskolában új szakma képzése indult, itt is fel tudták tölteni az osztályokat. Különösebb nehézség nélkül indulhatott az új tanév, mindkét intézményben előtérbe került a sport támogatása.

 

2015.04.14   Gálaműsort rendezett a Lóczy gimnázium

A helyi gimnáziumban a tanulás mellett fontosnak tartják, hogy a diákok a sportban és a művészeti tevékenységekben is meg tudják mutatni tehetségüket. Ennek kiváló teret biztosít az évről-évre megrendezett Lóczy-gála, ahol zenében, énekben és prózában mutatkozhatnak be a fiatalok. A keddi gálán a legkülönfélébb műfajok között csemegézhetett a közönség. Egyúttal gyűjtést is szerveztek az iskola alapítványa számára.

 

2015.01.27   Diákolimpiát nyert a Lóczy Gimnázium kézilabda csapata

A területi döntőt követően az országos diákolimpiát is megnyerte a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium VI. korcsoportos fiú kézilabda csapata. A díszes serleg mellett két különdíjban is részesültek, György László a legjobb edzőnek valamint Deák Máté a legtechnikásabb játékosnak járó díjat vehette át.

 

2014.12.16   Lezárult az Öveges projekt első szakasza

A jövőre hatvan éves Lóczy gimnáziumban is felismerték, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a természettudományos képzésre. Pályázati pénzből elkészült a labor és elindítottak egy természettudományos osztályt is, hallottuk a projektzárón.

 

2014.11.17   Az ország harmadik legjobb szakközépiskolája a Lóczy

A HVG Rangsor forrása szerint egy budaörsi és egy egri iskola utána az ország harmadik legjobb szakközépiskolája a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. A hétfőn megrendezett pályaválasztási délutánon is látszott, hogy nem csak a statisztikák szerint kedvelt a füredi iskola, sokan érdeklődtek az intézmény által kínált lehetőségek iránt. Kilenc teremben, tematikus órákkal várták a leendő kilencedikeseket és természetesen sportolni is lehetett. Aki most lemaradt a nyílt napról, november 24-én még pótolhatja.

 

2014.11.04   165 éve született Lóczy Lajos

Lóczy Lajos magyar geológus, földrajztudós munkásságának fénypontja balatoni kutatásaiban van. 1892-ben nyári tartózkodás céljából Balatonfüred közelében házat vásárolt, ahonnét kutatásait halála napjáig végezte. Életművéből szintén kiemelkedik a Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedíció, amelynek tagjaként tudományos felfedező tevékenységet végzett. Hazánkban egyetlen gimnázium, a füredi őrzi nevét.

 

2014.10.15   Sikeres az Öveges-projekt

Második alkalommal tartottak műhelykonferenciát a Lóczy Lajos gimnáziumban létrejött természettudományos labor kapcsán. Az Öveges laborban fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket végezhetnek a diákok, a programhoz azonban számos előadás is hozzátartozik. Ezek közül hallgathattak meg hármat a szerdai konferencia résztvevői.

 

2014.10.06   Az aradi vértanúkra emlékeztek

A Köztársaság úti lakótelep szomszédságában lévő parkban emlékeztek az aradi vértanúkra hétfőn délben. A megemlékezés a 13 aradi vértanún kívül szólt arról a 120 áldozatról is, akiket 1849 és 1851 között végeztek ki, Haynau politikai bosszúhadjáratának következményeként. Az ünnepségen részt vettek a város iskoláinak diákjai is.

 

2014.09.02   Becsengettek! - iskolai körkép

Időben megérkeztek a tankönyvek és fennakadás nélkül indult el az új tanév a város iskoláiban. A nyár folyamán 15 állást hirdetett meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balatonfüredi Tankerülete, amivel biztosítani tudják a szakosított ellátást a hozzájuk tartozó hét oktatási intézményben. A helyi általános iskolákban összesen 141 kiselsős számára csengettek be szeptember 1-jén.

 

2014.04.30   Ballagás a füredi középiskolákban

Összesen 180 diák ballagott el április 30-án a két füredi középiskolából. A ballagási ünnepségeket egymás után rendezte meg a Lóczy Lajos Gimnázium és a Szent Benedek iskola. A tanulók ezekben a napokban már az érettségin vesznek részt, ilyenkor adhatnak számot arról, hogy mit végeztek az elmúlt 4-5 évben. A sikeres vizsgák után legtöbben a továbbtanulást választják, népszerű a jogi pálya, de a kommunikációs területet is sokan kedvelik.

 

2014.04.16   A holokauszt magyar áldozataira emlékeztek

Hazánkban 2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. A példátlan gyorsasággal lezajlott gettósítás után mindössze néhány hét alatt, a teljes vidéki zsidóságot Auschwitzba deportálták. A magyar vidék zsidóságára a birkenaui lágerben azonnali pusztulás várt. Balatonfüredről 153 zsidót, köztük 26, tizennégy év alatti gyermeket hurcoltak el 1944 májusában, közülük csak 15-en élték túl a deportálást.

 

2014.04.09   Lóczy-gála

Már 24 éve rendezi meg a város gimnáziuma a Lóczy-gálát, ahol a tehetséges diákok bemutatkozására adnak lehetőséget. A színes, egész estés gálán szinte minden művészeti ág bemutatkozott, ének, tánc, próza is része volt a kínálatnak. A gimnázium vezetése mindig is törekedett arra, hogy az iskola diákjai össze tudják egyeztetni a tanulást és a művészeti tevékenységet.

 

2013.12.20   Több százmilliós fejlesztés a Lóczy gimnáziumban

Az új kézilabdacsarnok avatása után nem sokkal, ismét jelentős, 306 millió forintos beruházás valósul meg a füredi Lóczy gimnáziumban. Ezúttal egy 160 négyzetméteres, korszerű természettudományos közoktatási laboratóriumot alakítottak ki a épületben. A modern technológiával felszerelt korszerű oktató és kutatólabor a pedagógusok számára magas szintű és látványos tanítást tesz lehetővé, a diákok képzése pedig színesebbé, érdekesebbé válik. A fejlesztés ezzel a tervek szerint nem áll meg, hiszen hamarosan emeletráépítéssel bővíthetik a megyében is népszerű intézményt.

 

2013.12.06   Szalagtűzés, hit és optimizmus

Amilyen gyorsan elérkezett a szalagavató ünnepség, olyan gyorsan érkezik majd el az érettségi és ezt a diákok is nagyon jól tudják a Lóczy gimnáziumban. Kitartó és szorgalmas tanulás vár rájuk, előtte azonban nyugodtan kiengedhették a fáradt gőzt a pénteki ünnepségen, illetve az azt követő bulizós estén. A hagyományos szalagavatón ezúttal 84 diákra került fel a kék színű szalag.

 

2013.10.25   Lóczy-napok a helyi gimnáziumban

A diákönkormányzati napok megmutatják, hogy a Lóczy-ban nem csak a tanulásé a főszerep, de a tanulók sok minden másban is jeleskedhetnek. Az idei Lóczy-napokon házi focibajnokságot, Halloween-partit és Ki mit tud?-ot rendeztek. Az elsősavatónak is nagy sikere volt, amit végül a 9/C-sek nyertek meg.

 

2013.09.12   Új tornacsarnok a Lóczy Lajos Gimnáziumban

Mintegy bruttó 560 millió forintból készült el a Lóczy Lajos Gimnáziumban kialakított új tornacsarnok. A 20x40 méteres pálya nemcsak a testnevelés óráknak ad majd helyet,hanem fontos szerepe lesz a helyi kézilabda utánpótlás nevelésben is.

 

2013.09.02   Tanévkezdés a középiskolákban

Az új köznevelési törvény az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamok számára ír elő új kerettantervet. Ez megnövekedett óraszámot, nagyobb terhet jelent a gyerekeknek. Főleg a kilencedikeseknek van nehéz dolguk, hiszen az általános iskola után egyébként sem könnyű az átállás. A két füredi középiskolában összesen 219-en iratkoztak be a kilencedik évfolyamokra.

 

2013.03.21   Indonéz gyakornok a Lóczyban

Újra egy egzotikus országból érkező gyakornok teszi színessé a nyelvoktatást a Lóczy Gimnáziumban. Az Indonéz Pradiphta Deri Mahmoed hat hetet tölt Balatonfüreden és az angolórák lebonyolításában segít. A gyerekek nagy örömmel fogadták, hiszen a nyelvtanuláson túl, ilyenkor bepillantást nyerhetnek egy-egy távoli ország kultúrájába is.

 

2013.02.25   A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Az országgyűlés 13 évvel ezelőtt foglalta határozatba, hogy február 25-én minden középiskolában tartsanak megemlékezést a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. 1947-ben ugyanis ezen a napon tartóztatták le és hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát a Független Kisgazda Párt főtitkárát és ezzel elkezdődött a totális egypárti diktatúra kiépülése. Balatonfüreden a koszorúzások után a Kisfaludy Galériában tartottak megemlékezést a Lóczys diákok közreműködésével.

 

2013.01.09   Természettudományos osztály indul a Lóczyban

A 2013/14-es tanévtől természettudományos osztály is indul a Lóczy Gimnáziumban. Ez a képzési forma öt éves lesz, az első évben az angol nyelvet, a matematikát és az informatikát tanulják majd emelt óraszámban a diákok, utána pedig dönthetnek, hogy milyen szakirányt választanak. Az osztálytípus beindításához szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez az intézmény 306 millió Ft-os támogatást nyert. Többek között ebből a pénzből alakítják ki azt a 36 fős, 160 négyzetméteres élménylabort, ahol a diákok kedvükre kísérletezhetnek majd.

 

2012.12.07   A Lóczy gimnázium szalagavatóján

Közel száz végzős diákra került fel egy ünnepélyes bál keretében a kék színű szalag pénteken este. A Lóczy gimnázium már évek óta decemberben tartja a szalagavató bált, ahol nem csak a végzősök, de az alsóbb évfolyamok is műsorral készültek. Az diákok szerint az iskola minden szükséges tudást megadott, amire később szükség lehet. Legtöbben tovább tanulnak, vannak akik külföldön képzelik el a jövőt.

 

2012.09.26   Lengyel fordítók a Lóczy Gimnáziumban

A Lóczy Lajos Gimnáziumban mindig kiemelt helyen szerepelt az idegen nyelvek oktatása és az intézmény jónéhány külföldi kapcsolattal is büszkélkedhet. A közelmúltban fiatal lengyelországi műfordítók látogattak el a Lóczyba, akik egy rendhagyó irodalomórát tartottak a diákoknak.

 

2012.05.05   Ballagások a füredi középiskolákban

Szombaton közel 200 diák vett búcsút a két füredi középiskolától a hagyományos ballagási ünnepségeken. A Lóczy gimnázium rendhagyó módon a Balaton-parton rendezte meg a ballagást, a Széchényi iskola a hagyományos helyszínen várta a szülőket, hozzátartozókat. Ezekben a napokban már az érettségi vizsgákon adnak számot tudásukról a végzős tanulók.

 

2012.04.16   A holocaust áldozataira emlékeztek

Április 16-a a holocaust magyar áldozatainak emléknapja. Balatonfüreden az Arácsi Népházban tartottak megemlékezést ezen a napon. Füredről 1944-ben több mint 150 zsidó származású embert hurcoltak el, köztük nőket és gyerekeket. Olti Ferenc füredi holocaust túlélők gyermeke szerint Magyarországon ma is többféle antiszemitizmus van jelen, ezek közül a politikai antiszemitizmust tartja a legveszélyesebbnek.

 

2012.02.24   Lóczy bál

Február 24.-én a Hotel Uniban rendezték meg a Lóczy Lajos Gimnázium alapítványi bálját. Az influenza járvány miatt ugyan az érdeklődés gyérebb volt a tavalyinál, a hangulatra azonban ez nem nyomta rá a bélyegét. A diákok színes műsora és a vacsora után közös táncház várta az érdeklődőket.

 

2012.01.18   Két olimpikon a Lóczy gimnáziumban

Detre Diána és Gádorfalvi Áron szörf olimpikon tartott beszámolót a Lóczy gimnáziumban az iskola felkérésére. A két sikeres sportoló a tanulás és a sport összeegyeztethetőségéről beszélt, hogyan lehet mindkét helyen kiválóan teljesíteni, sikeresen szerepelni. Az iskola célja a példamutatás, ebben a Balatonfüredi Yacht Clubbal kötött megállapodás is segíti az intézményt.

 

2011.12.09   A Lóczy gimnázium szalagavató bálja

December 9-én közel száz végzős diákra tűzték ki tanáraik a kék színű szalagot, amely azt jelzi, hogy a tanulóknak hamarosan búcsút kell venniük iskolájuktól. A hagyományos szalagavató bálon az intézmény vezetője beszélt a gimnázium terveiről is, a diákokat az elmúlt évekről és a jövőbeli terveikről kérdeztük.

 

2011.11.11   Ismét Lóczy-nap

A város gimnáziumában már hosszú évek hagyománya a Lóczy-nap, amely alkalmat ad arra, hogy az intézmény méltón emlékezzen névadójára. Az idén is megkoszorúzták a geológus szobrát, a diákoknak pedig változatos progamokat kínáltak. Ezúttal egykori lóczy-s tanulókat hívtak meg az iskolába, akik ma már sikeres tagjai a társadalomnak.

 

2011.08.31   Tanévkezdés a füredi középiskolákban

A város két középiskolájában összesen 209 kilencedik évfolyamos diák kezdte meg tanulmányait szeptember 1-én. A Lóczyban továbbra is az angol nyelvi tagozat a legnépszerűbb, a Széchényiben pedig már készülnek a vendéglátóipari szakok bevezetésére.

 

2011.05.16   Skype konferencia a Lóczyban

Európa napot tartottak április 16-án a witteni Holzkamp-Gesamtschule-ban, a Lóczy Lajos Gimnázium partneriskolájában. A beszélgetésekbe Skype kapcsolat segítségével a Lóczys diákok is bekapcsolódtak.

 

2011.04.30   Ballagások a füredi középiskolákban

A város két középiskolájából közel kétszáz diák ballagott el szombaton. A Lóczy gimnázium és a Széchényi szakképző tanulói április 30-án vettek búcsút a tanároktól, osztálytársaktól, hétfőn pedig megkezdődött az érettségi is. Idén több mint 142 ezren érettségiznek május 2. és június 28. között országszerte.

 

2011.04.09   800 éves Füred: várostörténeti vetélkedő

Debreceni és balatonfüredi diákok részvételével várostörténeti vetélkedőt rendeztek szombaton a Kisfaludy Galériában. A Lóczy Lajos Gimnázium és a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium a jövőben testvériskolai kapcsolatot kíván egymással kialakítani.

 

2011.03.20   Comenius találkozó Balatonfüreden

Négy országból érkeztek diákok Balatonfüredre a Comenius program keretében. A vendég delegációkat a Lóczy gimnázium látja vendégül. A szerdai megnyitó után számos program vár a fiatalokra, a konzultáció épp a nyelvgyakorlás miatt angolul történik.

 

2011.01.26   Nyelvvizsgahely lett a Lóczy Gimnázium

A Budapesti Műszaki Egyetem nyelvvizsgaközpontjának hivatalos nyelvvizsgahelye lett a Lóczy Lajos Gimnázium. Egyenlőre angolból és németből lehet államilag elismert két nyelvű vizsgát tenni alap, közép és felső fokon az intézményben. A 2011-es tavaszi vizsgaidőszakra február 18-ig lehet jelentkezni.

 

2010.12.03   Szalagavató a Lóczyban

Három osztály 84 tanulójára került fel a kék szalag, a Lóczy gimnázium szalagavató bálján, amelyet hagyományosan ilyenkor az ünnepek előtt rendeznek az iskolában. A végzős lóczysok közül -kevés kivétellel- mindenki felsőfokú tanulmányait kezdi el jövő szeptemberben, a következő hónapokban azonban még egy nagy feladatra készülnek, nyár elején az érettségi vár rájuk.

 

2010.10.22   Diáknap Lóczyban

Október 22-én a Lóczysoknak nem kellett tanszert vinniük az iskolába, ekkor tartották ugyanis az intézményben a hagyományos diáknapot. A tanulók és tanáraik megemlékeztek iskolájuk névadójáról, érdekes előadásokat hallhattak és vidám programokon vettek részt. A 9. osztályosok persze az elsős avatót várták a legjobban.

 

2010.10.06   Német diákok a Lóczyban

A Lóczy Gimnázium mindig híres volt a magas színvonalú nyelvoktatásról. Az intézménynek több külföldi cserekapcsolata is van. Legutóbb a németországi Nidda városának gimnáziumából érkeztek diákok a Lóczyba.

 

2010.09.08   Hat új pedagógus a Lóczy-ban

Továbbra is az idegennyelv magas színvonalú oktatását tarják a legfontosabb feladatnak a Lóczy Lajos Gimnáziumban és Idegenforgalmi Szakközépiskolában. Duna Katalin igazgató a Füred Tv-nek elmondta, a saját diákokon kívül szeretnék megszólítani a helyi általános iskolásokat is, továbbá folytatódnak a külföldi testvériskolákkal kötött együttműködések is. Az idén nehéz volt bekerülni az iskolába, hatszoros volt a túljelentkezés.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2017 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT