MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Halállal végződött verekedés a Macho Pubban

2012.03.11. 11:43 • Vasárnap hajnalban -már nem először- verekedés tört ki a balatonfüredi Macho Pub nevű szórakozóhelyen, amely ezúttal halállal végződött. Szemtanúk elmondása szerint egy balatonfüredi lakos vitába keveredett egy szintén Füreden élő német állampolgárral, akit a helyi férfi olyan erősen megütött, hogy az annak következtében elesett és a helyszínen meghalt. A rendőrség hivatalos közleménye szerint őrizetbe vették a 36 éves elkövetőt, akit halált okozó súlyos testi sértéssel gyanúsítanak.

A szemtanúk szerint éppen feleségével táncolt a német állampolgár, amikor B. Tamással szóváltásba keveredett. A gyanúsítottnak több verekedési ügye is volt korábban, így a rendőrök előtt nem ismeretlen. Sokan agresszív, hirtelen haragú embernek ismerik B. Tamást. Az elkövető tehát visszaesőnek számít, így a nemrég elfogadott "három csapás" törvénye szerint vélhetően ténylegesen letöltendő, életfogytig tartó börtön várhat rá. A Macho Pub szórakozóhelyen az utóbbi időben egyébként többször előfordult rendbontás, legutóbb januárban volt ugyanitt tömegverekedés. Megtudtuk azt is, hogy az áldozat felesége nem hibáztatja a Macho Pub személyzetét, véleménye szerint a médiában megjelent információkkal ellentétben a szórakozóhely közkedvelt a városban, ő és elhunyt férje is nagyon szerettek oda járni. A város jegyzője a Füred Tv kérdésére elmondta, hogy semmi sem indokolja a pub bezárását és egyelőre úgy tűnik a rendőrség sem korlátozza a szórakozóhely nyitva tartását, hiszen a tettes kézre került. Kedden a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Ügyvédje szerint sok a téves feltételezés, balesetről beszél a védő.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#21 - Nagy Ádám - 2012.03.21. - 15:48:38

A törvény, nem feltétlenül jelent egyet az igazsággal, mint ahogy az ítélet sem.

#20 - ati - 2012.03.19. - 15:49:09

Adig ne itélkez ember társad felett míg a törvény kinem mondja bűnösségét!!

#19 - Réz Ádám - 2012.03.19. - 12:46:41

Furcsa a magyarázat a Macho- ról, mert amikor az egész országban a belügyminiszter rendeletére szét razziázzák az éjszakai szórakozóhelyeket, úgy a Füreden még egy ejnye-bejnye sem jut a tulajnak, sőt még azt is megmagyarázzák, hogy miért nem kell rendfenntartás.
Ha nincs MUTYI, akkor meg miért van ez?

#18 - törp - 2012.03.17. - 18:10:53

még ha lettek volna kidobók akkor sem tudták volna meg akadályozni ugyan is csak egyet ütött az illető és az ember el esett... a kidobok az első ütést nem tudták volna meg akadályozni
amúgy is a Macho-nak azért nincs kidobója mert nem volt rá szükség mert kulturált volt ott a buli és nem helyet kell büntetni...

#17 - gondolkodo - 2012.03.16. - 16:29:46

öszinte reszvetem a csalädnak,nem az a lenyeg hogy ki tette ezt a szörnyüseget -mindegy hogy milyen börszinü,nemzetisegü,az a baj amit tett.elvette egy gyermek edesapjät egy csalädfenntartot.,egy becsületes embert.ha a matcho nem tud alkalmazni biztonsägi öröket akkor tenyleg zärjon be...

#16 - SdTa - 2012.03.16. - 11:32:18

CIGÁNYBŰNÖZÉS MÁRPEDIG VAN!

#15 - törp - 2012.03.15. - 19:38:12

Teljesen mindegy hogy van-e kidobóember vagy nincs mert ahol szokott lenni kidobó ott is szokott verekedés lenni akár halál eset is!!!!a másik meg nem tudom miért a helyet kell szapulni mikor nem a hely a hibás minden féle idiótaságokat híresztelnek róla mikor nagyon is jó hely az olyan aki még nem is járt a Macho-ba ne mondjon véleményt róla.......

#14 - Hedmond - 2012.03.15. - 09:28:20

Kedves Tiopepe és a Macho-t védő többi hozzászóló! Azt értsék azért meg, hogy ha van egy ilyen helyen kidobóember, akkor Ő eleve meg tudja gátolni, hogy a közismerten "agresszív alakok" bejussanak a szórakozóhelyre. Ha ez most megtörténik, valószínűleg nincs tragédia. Ez azért gondolom mindenki előtt világos.

#13 - Tiopepe - 2012.03.15. - 08:41:36

Az agresszív alakokat kell elzárni, nem a szórakozóhelyet bezárni.Akik nem tudnak és nem is akarnak normálisan élni azoknak nincs helye a normális emberek között.Remélem a gyilkost hosszú időre elzárják.
Javaslom az illetékeseknek,hogy kellő szigorral ítélkezzenek,az elkövető többszörös visszaeső,képtelen az átlagemberekkel együtt élni.Nem a szórakozóhely a hibás abban,hogy ott mi történt,hanem az elkövető.

#12 - SLEMMER JEREMY - 2012.03.13. - 17:18:39

SZEMET SZEMÉRT , FOGAT FOGÉRT !! Azonnal be kell zárni és kész . ez a kocsma évek alatt annyira lezüllött , hogy már szégyene a városnak . Stefán 100 emberrel is felért , agyban , becsületességben , és tisztességben , egyszerűen pótolhatatlan veszteség ért bennünket.......és én most sírok .. JEREMY..

#11 - N-nek - 2012.03.12. - 11:19:51

Bizonyára azért szidják a Macho-t mert szombaton ott halt meg egy ártatlan ember. Az Ön által felsorolt helyek mindegyikében van biztonsági szolgálat, a Macho-ban nem volt. Az Ő dolga lett volna azt az embert megállítani a bejáratnál akinek " a vérében van az agresszió". Ha megtette volna bizonyára nem jut közel az áldozathoz. A médiának pedig az a dolga, hogy nyilvánosságot adjon a szabálytalanságoknak. Aki bűnös az pedig kapja meg a méltó büntetését.

#10 - gagyilinda - 2012.03.12. - 09:35:57

Hát nem tudom, miért volt az ilyen állat egyáltalán szabadlábon, ezért talán a legnagyobb felelős a hatóságok akik nem csukták le időben, megvárták amíg tragédia történik! Az hogy a Macho tulajdonosai hibát követtek el azzal hogy nem volt kidóbó ember, ezért felelőségre kellene vonni őket, de arról nem tehetnek, hogy az ilyen bűnözők belátogatnak!! Ha bezárják a Machot mennek máshová balhézni, vagy az lesz mint a Cozma ügyében, hogy az utcán folytatódik!!! Sajnos a mai világban hiába akar az ember kultúráltan szórakozni, az ilyenek mindenhol ott vannak és ezen csak a hatóságok tudnának változtatni, ha akarnának és nem lennének korruptak!!! Sajnos először az emberek hozzáállásán kellene változtatni, de ezt mindenki csak saját maga tudja megcsinálni!

#9 - N - 2012.03.12. - 09:17:01

Lehet én vagyok mindig jó helyen, de rendszeres bulizó vagyok ott, és eddig nem sokszor tapasztaltam verekedést (a múltkori ájulásig vert fiatalember esetét pl láttam, ami enyhén szólva fel lett fújva, mivel semmi baja nem lett....a média kissé kiszínezte a sztorit). Hálát adok az égnek, hogy most pont nem voltam ott, de miért mindenki a helyet szidja amúgy????????? Tény, hibáztak ők is, ezt nem tagadom és nem védem, mert egy ember lehetett volna ott, mint régen is, de ő sem Isten....!
DE... miért is nem azt az embert hibáztatjuk, aki képes volt ölni????? Aki verekedni akar az fog is, és ahogy hallottam, neki igen is benne van a vérébe az agresszió, és ha nem lett volna macho, akkor elmegy egy másik helyre és üt ott,vagy az utcán, két ütésre nem biztos, hogy a "szuper" helka, sundance vagy akár melyik másik hely biztonsági embere odaért volna időbe....

#8 - Giovanni - 2012.03.11. - 23:33:29

Lassan ez a Macho mär olyan lessz mint egy Borsodi kesdobälo lebuj.Csak kerdezem en,hogy 2ajtos szekreny,a bejärati ajto mellett,luxus?amugy ezek utän en biztos nem megyek a Macho-ba többet

#7 - Kata - 2012.03.11. - 17:56:26

Hát igen....nem a Sundance ellen kellett volna olyan hevesen kampányolni a városatyáknak, hanem az ilyen lepattant lebujok ellen!!!!!!

#6 - Katalin csökli - 2012.03.11. - 17:01:04

Ahhoz, hogy erre rájöjjenek, hogy az üzemeltetésnek súlyos hibái vannak, meg kellett halni valakinek!? Mondhatom SZÉGYEN!!! Nem beszélve arról, hogy nem az első eset volt ez már a hírhedt Macho-ban!

#5 - BaRTuS - 2012.03.11. - 16:30:11

Nagyon sajnálom, hogy ilyen előfordulhat. Megoldás egyszerű: határozott és hatékony biztonsági szolgálat!

#4 - börfejü - 2012.03.11. - 16:27:58

Annak a TETÜNEK volt már felfüggesztett börtönbüntetése,már rég rácsmögött lett volna a helye.Remélem kötelet kap nem életfogytiglant.

#3 - Katus K. - 2012.03.11. - 14:46:18

Ha ezek után működhet a Macho és nem zárja be a rendőrség, vagy a jegyző, akkor nagyon csalódott leszek.

#2 - Imi - 2012.03.11. - 14:39:34

Nem három csapás törvénye kell ide. Csupán egyetlen jó nagy! Aztán többet nem verekszik a B. Tamás!

#1 - 111111111 - 2012.03.11. - 14:26:00

Gyönyörű!!!!! Helka, Sundance, Dexion szintű helyeken a DJ az első jelnél annyit mond, hogy 'PORTA' aztán 2 szekrény bejön és kivágja az ilyen idiótát......

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 3572

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2017.04.28 06:27:01

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2017 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT