Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Versenyképes Járások Program keretében Balatonfüred, Balatonszőlős és Pécsely települések önkormányzata a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium támogatásával öt helyszínen tud, illetve tudott jelentős beruházást indítani. A 128 millió forintos pályázati forrásból, a rendelőintézetben lévő lift felújítására és új orvosi eszközök beszerzésére 15 millió forint jut. A projektnyitót kedden tartották meg az intézményben.