MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Református Templom

Találatok száma: 23

 

2017.05.14   20 éves a Balatonfüredi Református Egyházközség Énekkara

Bár a jelenlegi református énekkar két évtizedes működését ünnepelték vasárnap a gyülekezetben, a helyi énekkar létezéséről már 1883-ból is van feljegyzés és írásos bizonyíték. Az 1950-es években, a politikai légkör változásával aztán elhallgatott a kórus, az újjászületés dátuma pedig 1997. március 16., amikor Miklós Ferenc református lelkész megalapította az énekkart. Azóta töretlenül, folyamatosan megfiatalodva vesznek részt, nem csak egyházi, de a városi rendezvényeken is.

 

2016.11.13   20 éve szolgál Balatonfüreden Miklós Ferenc lelkipásztor

Miklós Ferenc 1952-ben látta meg a napvilágot az erdélyi Alsórákoson. Elemi, középfokú és egyetemi tanulmányait is Erdélyben végezte, lelkipásztori szolgálatát a sepsimagyarósi gyülekezetben kezdte, mint kihelyezett segédlelkész. 1988-ban feleségével Magyarországra költözött és a szentgáli gyülekezetben szolgált. 1996. őszén aztán Miklós Ferencet a Balatonfüredi Református Egyházközség gyülekezete választotta meg lelkipásztorának. Azóta szolgál Balatonfüreden, az egyházközség 29. lelkipásztoraként. A húsz éves jubileumot a vasárnapi Istentiszteleten ünnepelték.

 

2016.07.09   Lezárult az orgonatábor

Egyre nagyobb az érdeklődés a gyerekek részére meghirdetett orgonatábor iránt, az idén jóval többen jelentkeztek Küronya Veronika felhívására, mint a korábbi években. Éppen ezért Kővári Péter orgonaművész is bekapcsolódott a gyerekek tanításába. Minden évben koncerttel zárul a kéthetes kurzus, ahol a gyerekek bemutatják mit tanultak, ezen az eseményen stábunk is jelen volt.

 

2015.12.18   Felnőtt kórusok karácsonyi hangversenye

December 18-án tartották meg a felnőtt kórusok karácsonyi hangversenyét a református templomban. Fellépett a Református Egyházközség Énnekara, az evangélikus gyülekezet kórusa és Balatonfüred Város Vegyeskara is. Mai adásunkban erről a koncertről nézhetnek meg egy összeállítást.

 

2015.12.16   Iskolák, iskolai kórusok karácsonyi hangversenye

A református templom adott otthont az iskolai kórusok hangversenyének december 16-án. A város általános iskoláin kívül fellépett a Ferencsik János Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara és a Lóczy Lajos Gimnázium kamara kórusa is. A rendezvény kezdetén dr. Bóka István polgármester mondott ünnepi köszöntőt.

 

2014.07.28   Finnország fiatal kulturális nagykövetei Balatonfüreden

A "The Helsinki Strings" egy vonószenekar, amelynek tagjai 10 és 20 év közötti fiatalok. A nemzetközileg is elismert finn formációt két magyar zenepedagógus alapította, 1972 óta a zenekarnak rengeteg albuma jelent meg, szerepeltek több mint 70 televízióprogramban és a turnékkal világszerte ismertté tették Finnországot, és a finn zenei és vonószenei pedagógiát.

 

2014.07.05   Sikeres orgonatábor, zárókoncert a református templomban

Harmadik éve rendez az érdeklődőknek orgonatábort a Fiatal Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete. Céljuk a fiatalok zene iránti szeretetének erősítése, ezzel a különböző felekezetek összekapcsolása és a közös fejlődés. A tábor ideje alatt a résztvevők napi 5-6 órás gyakorlás mellett elméleti oktatás keretein belül is megismerkedhettek az orgonával.

 

2014.05.11   Kárpátaljai vendégek Füreden

43 fős delegáció érkezett Balatonfüredre a kárpátaljai Mezőkaszony községből. A harmincnégy diák és felnőtt kísérőik a Kárpátalja Barátainak Közhasznú Egyesülete szervezésében tölthetett el öt napot a Balatonnál. Megismerkedtek Balatonfüred nevezetességeivel, de eljutottak a sümegi várba és a veszprémi állatkertbe is. Legtöbben most látták életükben először a Balatont.

 

2014.03.22   A Balatonvin Borlovagrend jubileumán

1984 márciusában egy baráti társaság, alig nyolcan alapították meg a Balatonvin Borlovagrendet. Mára az ország legnagyobb tagságú ilyen egyesülete, amelynek több mint ezer nagykövete, azaz pártaló tagja is van. A szőlészettel, borászattal foglalkozók mellett a tagok között művészek, politikusok, közéleti emberek is vannak, akik hírét viszik e táj kitűnő borainak.

 

2013.11.15   Klebelsberg Kuno Napok

Háromnapos programsorozattal emlékeztek meg Tihanyban és Balatonfüreden gróf Klebelsberg Kunóról, a Magyar Királyság vallás- és oktatásügyi miniszteréről, akinek nevéhez sok minden más mellett a tihanyi limnológia alapítása is fűződik. A 138 évvel ezelőtt, 1875. november 13-án született Klebelsberg Kuno tiszteletére orgonakoncertet, szakmai előadást és egy grafikuskiállítást szervezett az emléktársaság.

 

2012.12.15   Felnőttkórusok Karácsonyi Hangversenye

A Felnőttkórusok Karácsonyi Hangversenyét december 15-én tartották meg a református, a katolikus és az evangélikus gyülekezetek kórusai valamint Balatonfüred Város Vegyeskara részvételével. Az elhangzott kórusművek előadásában a Tihanyi Echo Citerabanda és a Ferencsik János Zeneiskola tanárai is közreműködtek.

 

2012.12.19   Gyermekkórusok Karácsonyi Hangversenye

December 19-én tartották meg a református templomban a hagyományos Gyermekkórusok Karácsonyi Hangversenyét. Felléptek a Református Általános Iskola kórusai valamint az Eötvös Loránd Általános Iskola, a Radnóti Miklós Általános Iskola és a Lóczy Lajos Gimnázium énekkara.

 

2012.09.30   Fogadalmat tettek a Református Általános Iskola tanárai és diákjai

Szeptember 30-án ünnepi istentisztelet keretében tettek fogadalmat a Református Általános Iskola tanárai és diákjai. A volt Bem iskolát ettől a tanévtől vette át a Balatonfüredi Református Egyházközség. Az intézménynek jelenleg 122 tanulója van. Az oktatás, nevelés keresztény szellemiség szerint zajlik, minden diák saját felekezetének megfelelő hittanórára járhat.

 

2012.07.12   Orgonatábor zeneiskolás gyerekeknek

Kíváló elfoglaltságot jelentett az elmúlt két hétben a füredi orgonatábor. A gyerekek persze nem virágkötészetet tanultak, hanem megismerkedtek az orgonával, mint hangszerrel. A kántori utánpótlást szem előtt tartva Bánó Veronika zenetanár gondolta úgy, hogy a zeneiskolában zongorázni tanuló növendékekkel megismerteti ezt a különleges hangú hangszert. A későbbi zenei tanulmányok egyik fontos kitörési pontja épp az orgona.

 

2012.06.19   Izlandi kórus koncertje

Izlandon a 300.000 fős kis országban minden harmadik ember énekel valamilyen közösségben. Talán a hosszú téli estéket akarják így vidámabbá tenni. A balatonfüredi református templomban a négy évtizedes múlttal büszkélkedő reykjaviki egyetemi kórus adott koncertet.

 

2011.12.11   Miklós Ferencet köszöntötték

Miklós Ferenc 1996 óta lelkipásztora a Balatonfüredi Református Egyházközségnek. A 15 éve itt szolgáló lelkészt december 11-én ünnepi istentisztelet keretében köszöntötték a város és az egyházközség elöljárói és természetesen a hívek. Mikós Ferenc egyik legfontosabb feladatának tekinti az ifjúság nevelését. Az ő nevéhez fűződik többek között a felekezeti hovatartozástól független óvodai hitoktatás, az ifjúsági és presbiteri bibliaórák szervezése.

 

2011.11.13   Püspöki vizit a balatonfüredi református egyházközségnél

?Jó volt itt lenni, mi is épültünk a látogatás során? - ezt mondta Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a balatonfüredi református templomban, a gyülekezetnél tett, püspöki generális vizitációt követő Istentiszteleten. A látogatás során az egyházkerület elöljárói lelki és anyagi értelemben is betekintettek a gyülekezet életébe. Öt évre visszamenőleg átnézték az összes iratot és számba vették az épületeket is.

 

2011.03.02   Evangéliumi esték - dr. Szabó Róbert csillagász

Harmadik éve már, hogy ilyenkor a húsvétot megelőző időszakban evangéliumi esték címmel előadássorozatot szervez a református egyházközség. Március 2-án dr. Szabó Róbert csillagász, az MTA tudományos munkatársa osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, "Csillagászat a bibliában" címmel.

 

2010.12.12   Pitti Katalin koncert Füreden

"Az angyal énekel" címmel adott karácsonyi hangversenyt vasárnap a Fehér templomban a Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő Pitti Katalin Virágh András orgona kíséretével. A műsoron a magyar és külföldi klasszikusok adventi, karácsonyi szerzeményei mellett dunántúli és Székely népdalok is szerepeltek.

 

2010.10.02   Tátrai Eszter jótékonysági koncertje

Tátrai Eszter gyermekkorában sokszor fellépett és énekelt füredi rendezvényeken. A kislány megnőtt és pályája is új irányt vett. Most egy szomorú apropó szólította szülővárosába, jótékonysági koncertet adott súlyos beteg édesanyja támogatására.

 

2010.05.29   Barokk hangverseny a református templomban

Nikos Ormanlidis görög származású,Budapesten született, jelenleg Németországban élő hegedűművész adott hangversenyt szombaton a balatonfüredi református templomban. A művész rajong a barokk zenéért, mostani koncertjén a kor egyik legnagyobb zeneszerzőjének, leghíresebb szerzeményét: Vivaldi "Négy Évszak"-át hallhatta a közönség.

 

2010.05.09   Pálóczi Horváth Ádámra emlékeztek Füreden

Az iró, költő, hagyománygyűjtő Pálóczi Horváth Ádámra emlékeztek a fürediek, születésének 250. évfordulóján. A Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület és a Balatonfüredi Református Egyházközösség által rendezett ünnepséget, Istentisztelet előzte meg.

 

2009.12.20   Karácsonyi koncert a református templomban

December 20-án karácsonyi koncertet rendeztek a füredi felnőttkórusok részvételével a református fehér templomban. Most erről a koncertről láthatnak összeállítást.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2017 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT